Mindenki életébe előbb vagy utóbb elérkezik az a szakasz, amikor az addig jól működő dolgok, valahogy már nem akarnak jól működni tovább. Valahol mélyen belül érezzük azt, hogy ezzel kezdeni kellene valamit, de első lépésként a külvilágot igyekszünk megváltoztatni. Ebbe bele tartozhat a ruhatár csere, a frizura, smink, de még a lakás teljes átrendezése is. Amikor ezt tesszük, akkor nem tudatosul bennünk, hogy belül feszít valami és az mindennek a mozgató rugója. Sok esetben, akár évek telnek el ezzel a külvilág átalakítási folyamtokkal. Miközben a bensőnkben van átrendezni való feladat. Sajnos az is előfordul, hogy érezzük, hogy mit kellene csinálni, de nem vagyunk rá hajlandók. Az ellenállásokra sem szeretnék most kitérni, mert az más irányba vinne, mint a mostani célom.
Tehát végre észrevesszük, hogy belül, a belsőnkben van dolgunk. De mi az? Elkezdjük keresni. Jó esetben hamar megtaláljuk a problémánk forrását, kevésbé jó esetben ez évekig elhúzódhat. Alaptermészetünkhöz tartozik, hogy szeretjük, ha gondok varázsütésre megszűnnek. Akkor is így van ez, még ha rendszeresen nem ezt tapasztaljuk. A varázslat iránti vágyunk gyerekkorunkból megmaradt valami, amit nem tud felülírni szinte semmi. Csak a józanész. Bár az illuzionisták képesek arra, hogy a racionális egónkat is megdolgoztassa. No de ez is mellékvágány az írás szempontjából.
Szóval gyermeki énünk részeként, mélyen él bennünk a vágy, hogy minden gondunk és problémánk egy sima csiribí-csiribá varázslattal eltűnjön. És érkezik a pofon, amikor kiderül, hogy nem működik a varázslat. Ennek ellenére a következő problémánál is várjuk a varázst. És így tovább. És számtalan hiábavaló várakozás után is megrögzötten várjuk és semmi nem képes bennünket kiábrándítani a varázslat erejében. És ez nem a csodavárás, amiről írok, mert az megint más.
És végre elérkeztünk az írás elején felvázolt helyzethez, amikor valami belül változtatásra késztet. És megint bekapcsol „a problémák megoldása a varázslat segítségével” üzemmód. És az életünknek ezen a területén van lehetőség „varázslásra”. Amire ide érkezünk tudtában vagyunk annak, hogy a változás kényszerét a blokkjaink feloldásának igénye generálja bennünk. És nagyon sokan gondolják azt, hogy a blokkoldáshoz a tudattalan részünkön keresztül vezet az út.
De mit csinál közben az elménk? Nézi tétlenül, hogy valahol intézkednek az engedélye nélkül, amikor a testünk egyértelműen az elme fennhatósága alatt áll? Amikor minden rezdülésre az elme adja ki az utasítást? És ezt a nagy horderejű dolgot csak úgy engedi „másnak” megoldani? Nem, nem. Azt tapasztalom, hogy a blokkok feloldása, de még az elengedés sem működhet az elme nélkül. Vagyis nem elegendő a tudattalanban ezt azt csinálgatni, amíg a tudatos elménk nem járul hozzá, addig a problémától nem tudunk teljes mértékben megszabadulni. Tehát konszenzusra van szükség a tudatos elmének és a tudat alatt működő „varázslatnak”. Csak az együttműködésük, a megállapodásuk eredménye hoz tartós megoldást. De erről a következő bejegyzésben.