Ne légy önmagad! – avagy felszólítás álarcok viselésére

A belső gyermeki sérülések sorozat következő része a „Ne légy önmagad!” tiltás, amely alattomos, mégis rendkívül gyakori belső üzenet. A többihez hasonlóan ez is gyerekkorban alakul ki, és felnőttként is meghatározza, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz.

Lényege az a mélyen beivódott érzés, hogy valami baj van velünk úgy, ahogy vagyunk, ezért folyamatosan alkalmazkodnunk kell másokhoz, elrejteni valódi vágyainkat, vagy a külvilág felé a „jobb változatunkat” kell mutatni.

Ez az üzenet gyakran nem direkt módon hangzik el. Elég hozzá néhány apró, visszatérő reakció, mint például:

  • amikor a gyerek spontán megnyilvánulását kinevetik,
  • amikor túlságosan érzékenynek, hangosnak, furcsának nevezik,
  • amikor csak akkor kap elismerést, ha megfelel valamilyen elvárásnak.

A gyermek ekkor azt tanulja meg, hogy az igazi énje nem elég jó. Hogy az elfogadás feltételekhez kötött. Ebből indulva alakul ki bennünk az a belső kettősség, amely felnőttként is jelen maradhat:

  • egyrészt vágyunk az elfogadásra,
  • másrészt nem merjük önmagunkat adni.

Hogyan jelenik meg a Ne légy önmagad! parancs a mindennapokban?

  • Valaki minden helyzetben másképp viselkedik, mint amilyen valójában. A barátaival harsány és vicces, a munkahelyén túlságosan visszafogott, otthon pedig feszélyezetten próbál „jó partnerként” viselkedni, és mindeközben de belül ürességet érez.
  • Egy nő, aki szíve szerint művészettel foglalkozna, mégis irodai munkát végez, mert a családja szerint „a művéstetből nem lehet megélni”.
  • Egy férfi nem mer segítséget kérni vagy gyengeséget mutatni, mert gyermekkorában csak akkor kapott figyelmet, ha erősnek és határozottnak mutatkozott.
  • Valaki mindig mások igényei szerint hozza meg a döntéseit – legyen szó pályaválasztásról, párkapcsolatról vagy akár hétvégi programról –, mert fél, hogy a saját vágyai túl sokak lennének.

Mi segíthet?

A „Ne légy önmagad!” parancs feloldása a valódi önmagunkkal való kapcsolat visszaépítését jelenti. Ez gyakran bátorságot és türelmet igényel, hiszen sokáig rejtve volt, mi az, amit valóban érzünk, gondolunk vagy szeretnénk.

A valódi önvalónk felvállalásának az első lépése a tudatosítás. Ennek keretén belül figyeljük meg, hogy

  • Milyen szerepeket játszunk nap mint nap?
  • Mikor érzünk feszültséget?
  • Mikor válunk „idegenné” saját magunk számára?

Miután ezeket már felismertük, következhet az önismereti munka, amely segít visszatalálni azokhoz a részeinkhez, amelyek valaha „túl soknak” vagy „nem elégnek” tűntek. Megtanulhatjuk, hogy ezek a részek is érvényesek, és joguk van a létezéshez.

Az önmagunkhoz való visszatérés nem önzés. Ez a valódi kapcsolat alapja másokkal is.

Mi a Te véleményed? Mit tapasztaltál ezzel kapcsolatban? Kérlek írd meg kommentben.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart
Scroll to Top